Guri
t01balazs 2005.09.17. 14:13
"Az vagyok, ami vagyok, ...az én bűneimre nincs bocsánat !" Guri
Guri Xizor herceg jobbkeze volt egykoron. Hosszú, selymes haja, tiszta, halványkék szeme, tökéletes alakja ellenállhatatlanul vonzóvá tették minden hím humanoid számára. Arca és alkata hibátlan volt, csak kissé hűvösre sikeredett. Ennek oka pedig nem volt más, mint, hogy Guri nem ember volt, hanem ERD, azaz emberi replikáns droid - abból viszont a legjobb. Olyan tökéletesnek alkották, hogy bárki igazi nőnek hihette. Guri evett és ivott, és ha kellett, egy nő ennél intimebb cselekvéseit is művelni tudta. Hangja a tekintetével ellentétben kellemes és barátságos volt. És ő volt az egyetlen a fajtájából, akit gyilkolásra programoztak. Szemrebbenés nélkül ölt, és soha nem vívódott azon, hogy elvette egy biológiai lény életét.
Érthető hát, ha az ára nem volt túl olcsó, Xizornak kilencmillió kreditjébe került Guri. Egyetlen gyengéje volt Gurinak, a replikáns akkor érezte jól magát, ha borotvaélen táncolhatott. És volt is alkalma élni ezzel az érzéssel, mert Xizor a legnehezebb feladatokat bízta rá. Guri gyilkolt és tárgyalt Xizor nevében, sokan nem vették komolyan nőies külseje miatt és már csak akkor változott a megítélésük mikor Guri sugárvetője az arcukba nyomódott és már késő volt. Guri könyörtelenül hatékony volt, éppen ez tette olyan bájossá. Ha arra kérték volna, hogy irtsa ki a termeszeket egy épületben, felgyújtotta volna az egész házat, hogy az utolsó szálig elpusztítsa a kártevőket - de csak akkor, ha ezt engedélyezik neki. Kilencmillió kreditbe került de minden reléje megérte az árát Xizor szerint, ha tehette volna még egy tucatot vásárolt, volna belőle, de Guri megalkotója már sajnos nem volt az élők sorában. Nem sokkal Guri elkészülte után véletlen „baleset” érte a tervezőt - melyen kár. Az árnyherceg csak droidjának engedte, hogy közvetlen hangnemben beszélgessen vele, akár szerelmi életéről is - néha még ez irányú képességeit is igénybe vette, amikor úgy kívánta. Tudta, hogy nem a féltékenység beszél a droidból, mivel képtelen ilyen érzelmeket átélni. Akár ruhafogasnak is használhatta, miközben az ágyasát vetkőztette, Gurit nem zavarta a látvány.
Mint testőrnek, Gurinak mindig aggódnia kellett hercege biztonságáért, mert ez volt a dolga. Arra programozták, hogy megvédje őt, még akkor is, ha bele kell avatkoznia a herceg szerelmi életébe. A herceg különleges hajót építetett különleges droidjának, a Stinger egy 28 méter hosszú modósított Suronni felderítő-vadászgép, 2 ionágyúval és két dupla lézerágyúval. A hajó koréliai H2-1-es hiperhajtóműve hihetetlen sebességet biztosít ennek a kis hajónak, a speciális MicroThrust számítógéprendszerrel pedig Guri akár távirányítással is képes vezérelni hajóját.
Ha Guri bioszkenneres vizsgálat alá került igen érdekes adatokat mutatott a gép, a mindössze 10 éves bőr alatt feszülő izmok valami olyan szövetből készültek, amit a gép nem volt képes azonosítani, testének hőmérséklete pedig tíz fokkal volt alacsonyabb az egészségesnél - egy ember ilyen testhővel már halott lett volna. A bioszkenner az általa ismert nyolcvanhatezer faj egyikébe sem tudta besorolni pedig Guri levegőt lélegzet, a szíve vért pumpált, viszont a tüdeje már eltért a normálistól, mint ahogy a szíve is. Iszonyatos izmai voltak, egy bilincset könnyedén szétszakított, ráadásul a méreg sem hatott rá. Guri általában nem viselt fegyvert, noha igazi mesterlövész volt - ő maga volt a fegyver. Számtalan olyan képessége volt melyek nem szúrtak azonnal szemet és a viselkedése is sokkal inkább magabiztosnak tűnt, mint elbizakodottnak. Mivel Xizor első számú, bizalmi embere volt a legfontosabb tárgyalásokat mindig ő intézte, mint például amikor a Herceg a Hutt Kajidicekkel került üzleti kapcsolatba, vagy amikor a Felkelőkkel kellett tárgyalni.
Guri híven szolgálta gazdáját egészen annak haláláig, mikor is Skywalker csapata betört Xizorhoz és elpusztította a fekete napot. Guri párbajt vívott a fiatal Jedivel és legyőzetett, tudta nem maradhat életben, mert a memóriájában tárolt információk veszélyt hozhatnak hercegére, kérte Skywalkert, hogy adja meg számára a kegyelemdöfést, de ő életben hagyta a droidot. Guriról ezután nem sokan hallottak, elnyelte a galaxis, de hallani pletykákat miszerint átprogramozták és Dash Rendarral látták, társalogni egy peremvidéki kantinban.
|