Valorum főkancellár
t01balazs 2005.09.17. 14:58
Valorum Főkancellár
Valorum egyike azoknak a főkancellároknak, akik még azelőtt voltak hatalmon, hogy a Galaktikus Köztársaság szétmorzsolódott, és létrejött a diktatórikus Birodalom. Ő egy alapvetően jó szándékú, de szerencsétlen sorsú politikus volt. Mikor a Kereskedelmi Szövetség blokád alá vonta Naboo békés rendszerét, Valorum megkerülte a hivatalos eljárást, és titokban két Jedit küldött követnek, hogy véget vessenek a válságnak.
A tárgyalás elbukott, mert a Kereskedelmi Szövetség még annak megkezdése előtt megtámadta a követeket. Amidala, Naboo királynője Coruscantra utazott, hogy beszámoljon a történtekről a szenátusnak is. Valorum őszintén örült, hogy életben láthatta a királynőt, de a Szenátus termében nem lehetett segítségére, mert a bürökraták finoman utasították, hogy mit tegyen.
A Kereskedelmi Szövetség természetesen azonnal tagadott minden vádat, és indítványozták egy bizottság felállítását, hogy vizsgálják ki az ügyet. Mikor Amidala látta, hogy itt nem tehet semmit, alaposan “kiosztotta” a politikusokat a számára előnytelen döntés miatt. Úgy gondolta, hogyha Palpatine, s nem Valorum lenne a főkancellár, talán lenne esély a győzelemre. Bizalmatlansági Szavazást kezdeményezett Valorum ellen. De a szavazás háttérbe szorult, a teremben hamarosan eluralkodott a káosz. A gyűlés végén Valorumot a szavazás eltávolította hivatalából, valamint ócsárolták, és alaptalan vádakat vágtak a fejéhez.
A Köztársaság már csak későn vette észre annak a következményét, hogy Palpatine-t ültették a székébe.
|