Birodalmi rohamosztagosok
t01balazs 2005.09.17. 13:02
Birodalmi rohamosztagosok
A birodalmi rohamosztagos és felszerelése.
A Katonák
A birodalmi rohamosztagosokat, elsődleges csapásmérő egységként vetik be a válságos harci helyzetben. Mivel ezek a katonák rendkívül fegyelmezettek, és végtelenül elkötelezettek az Uralkodó iránt, a parancsot akár életük árán is végrehajtják!
A megjelenés szolgálaton kívül is nagyon fontos!
Nem véletlen, hogy a lázadók őket tartják a legfélelmetesebb ellenfélnek. Némely forrás szerint az első Rohamosztagosok klónozott emberek voltak, de ezt még a hires bothani kémszolgálat sem erősítette meg. Kiképzésük folyamán megtanulták: elesett bajtársaikra szemernyi figyelmet se fordítsanak, csak a feladatra koncentráljanak. A rohamosztagos-csapat megjelenése mindenkit egy precízen működő ítélet-végrehajtó és gyilkológépre emlékeztet. Közeledtükre minden épelmélyű felkelő, még a hires Skywalker parancsnok is inkább odébbáll, és kerüli a közelharcot velük.
A ruházat
A fekete testhezálló (részlegesen hő, és vízálló) és teljesen légszigetelt ruhát egy több részből álló, fehér páncélzat fedi. Ez a többrétegű speciális műanyagszerű anyag, mely 95 százalékban fedi a Rohamosztagos testét, bár nem véd a direkt találatoktól, de védelmet biztosít a lepattanó lövedékektől, és a repeszektől. Tartósságára jellemző, hogy például a "tannabi" harc után tíz évvel, még mindig tökéletes állapotban lévő páncélzatokat találhat az arra vetődő vándor. (Azonkívül olyan "dögös" a megjelenése, hogy szinte minden SW-őrültnek álma egy ilyen páncél! Megj. a szerz.)
Ki ne szeretne egy ilyen kis szettet a ruhásszekrényében?
A páncélzat kialakításánál fontos szempontok voltak a következők:
- könnyü kivitel
- gyors mozgást (futást) lehetővé tevő kialakítás
- a kiegészítő eszközök (komlink, energiacellák, fegyverzet) elhelyezésére szolgáló részek kialakítása. Ez nagyon fontos, főleg ha tudjuk, hogy a rohamosztagos szolgálat közben rendkívül sok eszközt kénytelen magánál tartani!
A rendfokozati jelzéseket a jobb váll fölé illesztett vállpáncélzatról olvashatjuk le. Ennek színe változó. Narancs-sárga, fehér-szürke, fekete, kék, és zöld is lehet. A színek a kiképzésen szerzett képesítést jelölik.
A közhiedelemmel ellentétben a sorállományú Rohamosztagos is hordhat vállapot, de annak durvább a kialakítása
Maga a sisak egy külön szerkezet! Ebbe aztán minden benne van. A beépített fülhangszórókat a Comtech IV. szériájú adóvevő szólaltatja meg. A levegőt egy speciális szűrő és keringető rendszer biztosítja a légzéshez. A jól záródó tömítések révén lehetséges a néhány percig tartó légüres térben történő tartózkodás is. Hosszabb időt is eltölthet a Rohamosztagos a világűrben, ha a háti csatlakozóhoz illesztenek egy spec. levegő tartályt.
A sisak, ami több mint egy normál fejvédő...
Néhány szó a kiegészítőkről:
A kézi komlink (ellentétben a sisakba építettel) nagy hatótávolsággal, és nagy kommunikációs biztonsággal bír.
A kilőhető csáklya 30 méter nagyon könnyű, és 1-2 mm vékony, de mindazonáltal hatalmas szakítószilárdságú huzalt tartalmaz, a végén behajtott kapós fejjel. (ezt az eszközt általában az öv oldalán tárolják)
Hosszú küldetések, felderítések alkalmával használt eszköz az un. háti szerelvény. Ez tartalmaz élelmet, vizet, plusz muníciót, illetve ha szükséges plusz levegőtartályt is illeszthetnek rá.
Amit itt nem tudsz elrakni arra nincs is szükséged!
Ezeken kívül, a feladattól, és a tereptől függő speciális eszközök is megtalálhatóak a Rohamosztagos kelléktárában. Ezek száma óriási.
Fegyverzet:
A legfontosabb dolog, amit le kell szögezni! Nem lézerfegyvert használnak! A lövedék, mely elhagyja fegyverüket, ionizált gázplazma, mely egy speciális gyorsító eljárás során nyeri el az megfelelő csőtorkolati energiát! A lézernek csak a gyorsítási eljárásban van szerepe, az ionizálja a gázt! Ha (lézer) fény lenne, akkor tüzeléskor nem lehetne látni a lövedék mozgását, hanem csak egy folyamatos "fénycsíkot" látnánk! A legjellemzőbb fegyver a már legendássá vált E-11 típusjelű kézi sugárvető.
Ez a fegyver hagyományos energiacellával mintegy 100 lövés leadására képes, de a fejlett hűtőrendszerrel ellátott plazmagáz tárral már 500-ra nőhet ez a szám! Gyengébb fokozatra állítva a tűzerőt, kábító hatású lövedék keletkezik, így a lövések száma a háromszorosára emelkedik. Minden kiképzett rohamosztagos rendelkezik egy ilyen fegyverrel, de nem minden szituációban alkalmazzák.
A "hődetonátor", mely a katona övének hátsó részén található, különleges kiegészítő! Speciális "felirat, és jelzés nélküli" kapcsolói segítségével lehet beprogramozni. Az aktiváló és hatástalanító kódját csak tulajdonosa ismeri. Három kiszerelésben készül, hang és ködbomba, gázbomba, illetve robbanó kivitelben, melyről a nevét is kapta. Ez a leghatásosabb kivitel, az előző kettő inkább pszichikai hatása miatt kerül alkalmazásra, olyan esetekben, mikor a fogolyszerzés a fő szempont.
Az 501-es légió egyik tagja, Sandtrooper
A rohamosztagok fajtái
A katonák különböző tipusú bolygókon vannak bevetve, ezért a felszerelésük is mindíg az adott planétának megfelelő. Vannak
- Vizi (búvár) rohamosztagok
Vizi világokon, mint példáúl a Mon Calamari tevékenykednek. Kiegészítő felszerelésük egy búvártartáj és a légirobogós felderítőkéhez hasonlatos. Kiképzésük is speciálisan a tengerek és óceánok vizei alatt történő hadmozdulatok véghezvitelét segíti.
Egy úszó At-Pt -vel.
Ezek azok a speciálisan kiképzett elit rohamosztagosok, akik különleges és általában titkos feladatokat látnak el. Páncélzatuk könnyített és nem mindíg viselnek sisakot.
Sixtus Quin, egy elit Special Forces katona
Az extrém hideg ellen egy légmelegítő arcmaszk, könnyített páncélzat, hőszigetelő alapruházat és egy feher szigetelő talár segíti ezeket a katonákat, akik tipikusan a nagy jéggel borított világokon tervéknykednek.
Az Echo Base egyik belső folyosóján
Az olyan világokon kerűlnek bevetesre, ahol erős vulkanikus tevékenység tapasztalható. Ruhájuk a bolygó sajátosságaihoz alkalmazkodva erosített hőszigeteléssel, hűtő berendezéssel ellátott háti szerelvény.
Felhasznált anyagok:
- David West Reynolds -STAR WARS képes enciklopédia Panemex kiadó és Grafo kiadó ,
- X-Wing comics (Black Horse Publishing)
- Valamint a STAR WARS trilógia filmjei.
|